Digitális Közösségi Alkotóműhely

A Hódmezővásárhelyi SZC Cseresnyés Kollégium ad helyet egy a GINOP 6.2.3 pályázaton belül megvalósuló Digitális közösségi alkotóműhelynek. Hódmezővásárhelyen egyedüli innovációként született meg a műhely, ami végtelen teret nyújt a kreatív alkotásnak, önmegvalósításnak, a jövő technológiai vívmányainak megismerésének.

Az alkotóműhely az érdeklődőket rávezeti a szerszámgépek és a mikroelektronika használatára, illetve a közöttük lévő kapcsolatra. Tematikus szakkörök, foglalkozások indulnak a műhelyben. A résztvevők egyszerre vehetik igénybe a hagyományos és a digitális megmunkálás eszközeit, azaz a hagyományos szakmákat ötvözhetik a legújabb technológiával.

A műhely küldetése, hogy gyerekeknek és felnőtteknek is megmutassa: a technológia mindenkié, és igazából bárki képes bonyolultnak tűnő, működő dolgok megalkotására. Célunk, hogy a cselekedve tanulás és a modern technológiák megismertetése beépüljön oktatásunkba. Az elgondolás lényege, hogy egy ilyen műhelyben minden digitális eszköz megtalálható ahhoz, ami egy ötlet megvalósításához szükséges lehet a hímzőgéptől a lézervágóig, a 3D nyomtatóig.

Névtelen terv

Tram Train Tech Tábor

Táborozz velünk idén is – DKA nyári tábor 2024.

 
Szeretettel várjuk a 13-14 éves informatika iránt érdeklődő diákokat hagyományos DKA nyári táborunkba!
A tábor reggel 8-tól délután 4 óráig tart, a résztvevőknek étkezést biztosítunk, melynek árát a részvételi díj tartalmazza.
 
Programok:
  • TINKERCARD program megismerése és tervezés a programmal 
  • Tram train modell és a vezető sín megtervezése és 3D nyomtatása
  • Micro:bit programozás
  • Lézervágó gép megismerése
  • A modellhez egy állomás megtervezése

Jelentkezési lap: DKA_JELENTKEZÉSI LAP_2024

Szülői nyilatkozat: Szülői nyilatkozat nyári táborhoz_2024

További részletek hamarosan!

A tábor a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával és együttműködésével valósul meg.

TUDÁS-ÉS ÉLMÉNYGYŰJTÉS A DKA MŰHELYBEN 2023.

DKA  nyári tábor 2023.

A tábor a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával és együttműködésével valósult meg.

TUDÁS-ÉS ÉLMÉNYGYŰJTÉS A DKA MŰHELYBEN 2022.

DKA  nyári tábor 2022.

 

 JÖVŐ VÁROSA, ZÖLD MÉRNÖK

DKA nyári tábor 2021.

A jövő városa tábor a Digitális Alkotóműhelyben 2021.07.05-07.09.

 

Zöld Mérnök tábor a Digitális Alkotóműhelyben 2021.06.28-07.02.

A táborok a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával és együttműködésével valósultak meg.

JÖVŐTERVEZŐK

DKA nyári tábor 2020.

A Digitális Alkotóműhely hivatalos megnyitója 2020. december 18-án

online konferencia keretében zajlott.

 

Visszahívást kérek
close slider

Kapcsolat







captcha


Skip to content