A Cseresnyés Kollégium diákjai az idén is részt vettek a napokban rendezett makói Kollégiumtalálkozón, amelyet a Pulitzer József Kollégium szervezőcsapata rendezett – számolt be a versenyről a Cseresnyés kollégium Médiaszakköre.

A sportnapra Csíkszeredáról, Szegedről, Hódmezővásárhelyről és Makóról érkeztek kollégiumi csapatok. Délelőtt a fiatalok kispályás labdarúgásban és asztaliteniszben mérték össze erejüket.

A Cseresnyés Kollégium tanulói minden sportágban képviselték intézményüket. Bár a nyári szünet utáni kihagyás érződött a technikai megoldásokon és a fizikai állóképességen, diákjaink lelkesedése, küzdeni akarása és közösségi ereje méltóvá tette őket a vásárhelyi színekhez.

Az eredmények:

  • Lány asztaliteniszFejes Viktória I. hely
  • Fiú asztalitenisz Farkas Martin II. hely
  • Lány focicsapat – III. hely
    (Fejes Viktória, Molnár Kornélia, Molnár Natália, Sánta Henrietta, Seben Dóra, Szabó Tímea, Szanyi Barbara)
  • Fiú focicsapat – III. hely
    (Kurucz József, Burlui Dániel, Farkas Martin, Kallai Dominik, Török Botond, Domonkos Ádám)
Vásárhelyi kollégisták sikerei a makói Kollégiumtalálkozón
Visszahívást kérek
close slider

    Kapcsolat








    captcha

    Megszakítás